Jób 1
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Jób, az Isten embere
1 Élt egy ember Úz földjén, akit Jóbnak hívtak. Tökéletes és igazságos volt, akit senki sem vádolhatott bűnnel. Tisztelettudó félelemmel közeledett Istenhez, és gyűlölettel fordult el a gonosztól. 2 Jóbnak nagy családja volt: hét fia és három leánya született. 3 Igen nagy volt a gazdasága is: 7 000 juh és kecske, 3 000 teve, 500 pár igavonó ökör, 500 szamár és sok szolga. A keleti országokban ő volt a leggazdagabb.
4 Jób fiainak az volt a szokásuk, hogy gyakran vendégül látták egymást az otthonukban. Felváltva jöttek össze, mindig annál, aki éppen következett. Ilyenkor meghívták a leánytestvéreiket is, hogy valamennyien együtt ünnepeljenek és lakomázzanak. 5 Minden ilyen vendégség után, a következő reggel Jób korán felkelt, és égőáldozatot mutatott be Istennek minden egyes gyermekéért. Azt gondolta: „Talán valamelyik gyermekem vétkezett Isten ellen a tegnapi lakomán.” Ezt minden alkalommal megtette, hogy Isten megbocsássa a gyermekei bűneit.
6 Történt egyszer, hogy Isten angyalai[a] megjelentek az Örökkévaló előtt, és odajött a Sátán is. 7 Az Örökkévaló megszólította a Sátánt: „Honnan jössz?”
Ő ezt válaszolta: „Megkerültem, és keresztül-kasul bejártam az egész Földet.”
8 Akkor az Örökkévaló megkérdezte tőle: „Észrevetted szolgámat, Jóbot? Bizony, nincs hozzá fogható az egész Földön! Tökéletes és igazságos, senki sem vádolhatja bűnnel. Tisztelettudó félelemmel közeledik Istenhez, és gyűlölettel fordul el a gonosztól.”
9 Erre a Sátán így válaszolt: „Vajon Jób érdek nélkül tiszteli és féli Istent?! 10 Vajon nem azért, mert körülvetted őt is, a családját is, és minden vagyonát a védelmeddel? Vajon nem azért, mert olyan bőségesen megáldottad a keze munkáját, s nyájait megszaporítottad? 11 De próbáld csak ki, vajon nem fog-e Jób szemtől-szembe megátkozni téged, ha elpusztítod mindazt, amije van?!”
12 Erre az Örökkévaló így válaszolt: „Kezedbe adom mindazt, amije csak van Jóbnak. Azt tehetsz velük, amit akarsz. De Jóbhoz magához egy ujjal sem nyúlhatsz!”
Ezután a Sátán kiment az Örökkévaló elől.
Jóbot csapások sújtják
13 Egy napon Jób fiai és leányai mind együtt lakomáztak és bort ittak a legidősebb fiú házában. 14 Ekkor egy szolgája érkezett Jóbhoz ezzel a hírrel: „Az igásökrök szántottak, és a szamarak mellettük legelésztek, 15 amikor a sébaiak[b] csapata megtámadott bennünket. Az állatokat mind elrabolták, szolgáidat karddal levágták, csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”
16 Még be sem fejezte, amikor egy másik szolga érkezett, ezzel a hírrel: „Isten tüze szállt le az égből, és megégette a juhokat, kecskéket, és a pásztorokat — csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”
17 Még be sem fejezte, amikor egy harmadik szolga érkezett, ezzel a hírrel: „A káldeusok[c] három csapata megtámadott bennünket, elrabolta a tevéket, karddal levágta szolgáidat — csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”
18 Még be sem fejezte, amikor a következő szolga érkezett ezzel a hírrel: „Fiaid és leányaid lakomáztak és bort ittak a legidősebb fiad házában, 19 amikor hirtelen nagy szél támadt a sivatag felől, lecsapott a házra, és összedöntötte. A ház rászakadt a gyermekeidre, akik mind meghaltak — csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”
20 Ekkor Jób felállt, megszaggatta a ruháit, leborotválta a haját, és nagy gyászában sírva a földre borult. 21 Ezt mondta:
„Csupaszon jöttem a világra anyám méhéből,
semmit sem hoztam magammal.
Meztelen megyek ki a világból, ha meghalok,
semmit sem viszek magammal.
Az Örökkévaló adta, amim csak volt,
most pedig ő vette vissza.
Áldott legyen az Örökkévaló neve!”
22 Annak ellenére, hogy ezek történtek vele, Jób mégsem vétkezett. Nem vádolta Istent.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center