Birák 4
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Debóra és Bárák harca Sisera ellen
4 Ehud halála után Izráel népe azt tette, amit az Örökkévaló gonosznak tart. 2 Emiatt az Örökkévaló kiszolgáltatta őket ellenségüknek: Jábinnak, Kánaán királyának, aki Hácórban uralkodott. Jábin hadseregét Sisera vezette, aki Haróset-Gójimban lakott. 3 Ebben a hadseregben 900 vasalással megerősített harci szekér is volt. Izráel népe húsz esztendeig nyögte Jábin kegyetlen uralmát, s végül az Örökkévalóhoz kiáltottak segítségért.
4 Ebben az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben. 5 Debóra egy pálmafa alatt szokott ítélkezni, Efraim hegyvidékén, Ráma és Bétel között. Ide jártak fel hozzá az izráeliek, ha valamilyen peres ügyük volt. 6 Debóra magához hívatta Bárákot, Abínoam fiát, aki Kedesben, Naftáli törzsének területén lakott. Ezt mondta neki: „Bárák, ezt parancsolja neked az Örökkévaló, Izráel Istene: »Gyűjts össze 10 000 férfit Naftáli és Zebulon törzséből, és vonulj föl seregeddel a Tábór-hegyre! 7 Én pedig oda hozom eléd a Kisón-patakhoz[a] Siserát, Jábin vezérét, egész hatalmas seregével és harci szekereivel együtt, s kiszolgáltatom őket neked.«”
8 Bárák ezt felelte Debórának: „Ha te is táborba vonulsz velünk együtt, akkor vállalom. De ha nem jössz velem, akkor én sem megyek”.
9 „Veled megyek én is — válaszolta Debóra —, de akkor nem a tiéd lesz a dicsőség ebben a hadjáratban, mert Siserát az Örökkévaló egy asszony kezébe adja majd.”
Ezután Debóra Bárákkal együtt Kedesbe ment, 10 ahová Bárák összehívta Zebulon és Naftáli törzséből a harcosokat. Hívására 10 000 fő gyűlt össze, akiket felvezetett a Tábór-hegyre. Debóra is Bárákkal ment.
11 Mózes sógorának,[b] Hóbábnak leszármazottjaiból alakult a kéniek nemzetsége. Közülük az egyik, akit Hébernek hívtak, különvált a kéni nemzetségtől. Elköltözött, és Kedes közelében, a Caanaim melletti tölgyeknél táborozott.
12 Siserának jelentették, hogy Bárák és serege fölvonult a Tábór-hegyre. 13 Ennek hallatára Sisera is útnak indította seregét Haróset-Gójimból. Mind a 900 vasas harci szekerével és egész seregével együtt fölvonult a Kisón-patak mellé, a Tábór-hegy lábához.
14 Akkor Debóra szólt Báráknak: „Most támadj! Ez az a nap, amelyen az Örökkévaló kezedbe adta Siserát és seregét. Az Örökkévaló maga vonul előtted a csatába!” Ekkor Bárák támadásra vezette tízezres seregét, és a hegyről lerohanva megtámadták Siserát. 15 A csata közben az Örökkévaló annyira összezavarta és megrémítette Siserát, a harci szekerek hajtóit és az egész hadsereget, hogy végül maga Sisera is leugrott a szekeréről, és futva menekült a csatából. 16 Bárák és serege egészen Haróset-Gójimig üldözte a menekülő szekereket és katonákat, akiket az izráeliek mind egy szálig levágtak. Senki sem menekült meg közülük, 17 kivéve Siserát, aki egyedül futott el.
Menekülés közben Sisera a kéniek nemzetségéhez tartozó Héber feleségének, Jáélnek a sátorához ért. S mivel Jábin, Hácór királya és Héber között béke volt, Sisera itt biztonságban érezte magát. 18-19 Jáél kijött a sátorából, és köszöntötte, majd behívta őt: „Uram, jöjj be a sátramba! Ne félj!” Sisera elfogadta a meghívást, bement a sátorba, majd inni kért, mert nagyon szomjas volt. Jáél kinyitott egy tejes tömlőt, és abból adott neki. Majd Sisera lefeküdt, és Jáél betakarta egy takaróval. 20-21 Ezután Sisera megkérte Jáélt, hogy álljon a sátor ajtajába, és ha valaki az üldözők közül kérdezősködne utána, mondja azt, hogy nem is látta őt. Ezután Sisera mélyen elaludt, mert teljesen kimerült a futás közben. Ezután Jáél fogott egy sátorcöveket meg egy kalapácsot, óvatosan bement az alvó Siserához, és a cöveket annak halántékába verte, egészen a földbe szögezte. Így halt meg Sisera.
22 Ezután érkezett a Siserát üldöző Bárák Jáél sátorához. Az asszony köszöntötte, majd ezt mondta: „Gyere csak, megmutatom neked, akit keresel!” Azzal bevezette a sátorba: ott feküdt Sisera holtan, halántékában a sátorcövekkel!
23 Így alázta meg az Örökkévaló Jábint, Kánaán királyát Izráel előtt. 24 Ezután az izráeliek hatalma egyre jobban ránehezedett Jábinra, amíg végül legyőzték, és őt magát is megölték.
Footnotes
- Birák 4:7 Kisón-patak A Tábór-hegy alatt, kb. 16 km-re található ez a patak.
- Birák 4:11 sógorának Esetleg: „apósának”.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center