5 Mózes 13
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Ne hagyjátok magatokat más istenekhez csábítani!
13 Mózes így folytatta: Előfordulhat, hogy próféták, álomlátók támadnak közöttetek, akik mindenféle jeleket és csodákat ígérnek. 2 Még az is lehet, hogy azok a jelek és csodák valóban bekövetkeznek. De ha ezek a próféták vagy álomlátók arra csábítanak, hogy más isteneket kövessetek és szolgáljatok, akiket addig nem ismertetek, 3 akkor semmiképpen se hallgassatok rájuk! Így tesz benneteket próbára Istenünk, az Örökkévaló, hogy kiderüljön, vajon teljes szívvel-lélekkel szeretitek-e őt.
4 Csak Istenünket, az Örökkévalót kövessétek, csak őt tiszteljétek és féljétek! Az ő parancsait tartsátok meg, az ő szavának engedelmeskedjetek, őt szolgáljátok, és hozzá ragaszkodjatok!
5 Az ilyen hamis prófétát vagy álomlátót pedig halállal kell büntetni, mert el akart fordítani titeket Istenünk, az Örökkévaló iránti hűségtől, és le akart téríteni arról az útról, amelyet az Örökkévaló jelölt ki számotokra. Pedig az Örökkévaló az, aki kihozott bennünket Egyiptomból, megváltott a szolgaság házából! Ezért az ilyen embereket meg kell ölni, hogy a gonoszt kiirtsátok magatok közül!
6-7 Előfordulhat, hogy egy hozzátok közel álló személy csábít benneteket titokban, hogy más isteneket szolgáljatok. Mindegy, hogy az illető a testvéretek, gyermeketek, szeretett feleségetek vagy akár a legjobb barátotok. Mindegy, hogy ezeket az idegen isteneket — akiket sem őseitek, sem ti nem ismertetek — a szomszédos, vagy a távoli nemzetek imádják.
8 Ti semmilyen körülmények között ne hallgassatok rájuk, és ne engedjetek a csábításuknak! Ne könyörüljetek az ilyen rosszra csábító személyen! Ne kíméljétek, se ne mentegessétek! 9 Kímélet nélkül halállal lakoljon az ilyen! Az dobja rá a kivégzendő személyre az első követ, akit az el akart csábítani, hogy más isteneket imádjon. Azután az egész közösség kövezze meg a rosszra csábítót!
10 Bizony, kövezzétek meg az ilyet, hogy meghaljon, mert megpróbált eltéríteni benneteket Istenünk, az Örökkévaló iránti hűségtől! Pedig az Örökkévaló az, aki kihozott bennünket Egyiptomból, a szolgaság házából! 11 Ezt az esetet pedig tudja meg Izráel népének egész közössége, hogy féljenek, és senki se merészeljen többé ilyen gonoszságra vetemedni!
12 Amikor majd azon a földön laktok, azokban a városokban, amelyeket Istenünk, az Örökkévaló ad nektek, előfordulhat, hogy valamelyik városról rossz híreket hallotok. Azt hallhatjátok, hogy 13 annak a városnak a lakosait némely közülük való elvetemült emberek rávették, hogy ne az Örökkévalót imádják, hanem olyan idegen isteneket tiszteljenek, akiket korábban nem is ismertetek.
14 Ha ilyen híreket hallotok, nagyon alaposan vizsgáljátok ki, és járjatok utána, hogy a hír igaz-e. Ha pedig igaznak bizonyul, és valóban elkövették a város lakói ezt a szörnyű és utálatos bűnt, 15 akkor irgalom nélkül öljétek meg annak a városnak minden egyes lakosát kicsinytől nagyig! Sőt, még a háziállataikat is irtsátok ki, a várost pedig romboljátok le teljesen. 16 A lakosok minden vagyonát hordjátok egy halomba a város főterén, és gyújtsátok fel az egész várost — legyen az égőáldozat Istenünknek, az Örökkévalónak mindenestől! A város helye pedig maradjon romhalmaz örökké — soha, senki se építse újjá!
17-18 Vigyázzatok, hogy közületek senki se zsákmányoljon magának semmit annak a városnak a vagyonából, mert az mind pusztulásra van ítélve! Ha így jártok el, akkor az Örökkévaló izzó haragja megszűnik, és ismét kegyelemmel fordul hozzátok. Ha engedelmeskedtek Istenünk, az Örökkévaló szavának, és megtartjátok minden parancsát, amelyet én parancsolok nektek, akkor az Örökkévaló kegyelmében megsokasít benneteket, ahogy őseinknek azt megígérte.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center