2 Királyok 1-4
Hungarian Károli
1 És elszakadt Moáb, Akháb halála után, az Izráeltõl.
2 És mikor Akházia kibukott az õ felházának korlátján Samariában, és megbetegedék, követeket külde el, a kiknek azt parancsolá: Menjetek el, kérdjetek tanácsot a Baálzebubtól, az Ekron istenétõl, hogy meggyógyulok-é e betegségbõl?
3 Az Úrnak angyala pedig szóla Thesbites Illésnek: Kelj fel, menj el eleibe a Samariabeli király követeinek, és szólj nékik: Nincs-é Isten Izráelben, hogy Baálzebubhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérdeni?
4 Azért azt mondja az Úr: Az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz. És elméne Illés.
5 És mikor a követek visszajöttek õ hozzá, monda nékik: Miért jöttetek vissza?
6 És felelének néki: Egy férfiú jöve elõnkbe, és monda nékünk: Menjetek el, térjetek vissza a királyhoz, a ki titeket elküldött, és mondjátok meg néki: Ezt mondja az Úr: Nincs-é Izráelben Isten, hogy te Baálzebubhoz, Ekron istenéhez küldesz tanácsot kérdeni? Azért az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz.
7 És monda nékik: Milyen volt az a férfiú, a ki elõtökbe jött volt, és ezeket a beszédeket szólá néktek?
8 És felelének néki: Egy szõr-[ruhás] ember, derekán bõr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt.
9 És hozzá külde egy ötven ember elõtt járó fõembert, az alatta való ötven emberrel. És mikor ez hozzá felment, ott ült fenn a hegy tetején, és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja: Jõjj le!
10 Felelvén Illés, monda az ötven ember elõtt járó fõembernek: Ha én Isten embere vagyok, szálljon tûz alá az égbõl, és emészszen meg téged és az alattad való ötven embert. És tûz szálla alá az égbõl, és megemészté õt és az [õ] ötven emberét.
11 És ismét külde õ hozzá [a király] más ötven ember elõtt való fõembert, mind az ötven férfival egybe, a ki szóla és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja, hogy hamar jõjj alá!
12 És felele Illés, és monda nékik: Ha Isten embere vagyok, szálljon tûz az égbõl alá, és emészszen meg téged és a te ötven emberedet. És Istennek tüze szálla alá az égbõl, és megemészté õt és az õ ötven emberét.
13 És újra elküldött egy harmadik ötven ember elõtt járó fõembert is, az õ ötven emberével együtt, és felmenvén ez az ötven ember elõtt járó fõember, elméne és térdre borult Illés elõtt, és könyörögvén néki, monda: Óh Isten embere, kérlek, legyen becsülete a te szemeid elõtt az én lelkemnek, és ezeknek a te szolgáidnak, ez ötven ember lelkének!
14 Ímé tûz szállott le az égbõl és megemészté az ötven ember elõtt való elébbi két fõembert, az õ ötven emberével egybe: Most azért legyen becsülete az én lelkemnek a te szemeid elõtt!
15 Ekkor szóla az Úr angyala Illésnek: Menj alá vele, ne félj semmit tõle. És õ felkelvén aláméne vele a királyhoz.
16 És szóla néki: Ezt mondja az Úr: A miért követeket küldöttél tanácsot kérdeni Baálzebubhoz, Ekron istenéhez, mintha nem volna Izráelben Isten, a kinek a beszédébõl tanácsot kérdhetnél: azért fel nem kelsz ez ágyból, a melyben fekszel, hanem kétség nélkül meghalsz.
17 És meghalt az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés, és uralkodék Jórám õ helyette, Jórámnak, a Josafát fiának, a Júdabeli királynak második esztendejében; mert [Akháziának] nem volt fia.
18 Akháziának egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, vajjon nincsenek- é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
2 És lõn mikor az Úr Illést fel akará vinni a szélvész által mennyekbe: elméne Illés és Elizeus Gilgálból.
2 És monda Illés Elizeusnak: Maradj itt, kérlek, mert az Úr Béthelbe küldött engem. És felele Elizeus: Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged! És mikor lemenének Béthel felé:
3 Kijövének a próféták fiai, a kik Béthelben valának, Elizeushoz, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr elragadja a te uradat tõled? És monda: Tudom én is, hallgassatok.
4 És monda néki Illés: Elizeus! Maradj itt, kérlek; mert az Úr engem Jérikhóba küldött. Õ azonban monda: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És mikor elmenének Jérikhóba:
5 A próféták fiai, a kik Jérikhóban valának, Elizeushoz jövének, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr a te uradat elragadja tõled? És õ monda: Én is tudom, hallgassatok.
6 Azután monda néki Illés: Maradj itt, kérlek, mert az Úr engem a Jordán mellé küldött. De õ felele: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És elmenének együtt mindketten.
7 Ötven férfiú pedig a próféták fiai közül [utánok] menvén, velök szemben messze megállának, mikor õk ketten a Jordán mellett megállottak.
8 És fogá Illés az õ palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a vizet; és az kétfelé válék; úgy hogy mind a ketten szárazon menének át rajta.
9 És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tõlem, mit cselekedjem veled, mielõtt tõled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettõs mértéke én rajtam.
10 És õ monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátándasz engem, mikor tõled elragadtatom, meglesz, a mit [kérsz:] ha pedig [meg] nem [látándasz,] nem lesz meg.
11 És lõn, a mikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá õket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe.
12 Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: [Édes] atyám, [édes] atyám! Izráel szekerei és lovagjai! És nem látá õt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat,
13 És felemelé az Illés palástját, a mely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján.
14 És vevé az Illés palástját, a mely róla leesett, és [azzal] megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor õ is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus.
15 És mikor látták õt a próféták fiai, a kik átellenben Jérikhónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat õ elõtte a földig;
16 És mondának néki: Ímé a te szolgáid között van ötven ember, erõs férfiak, küldd el õket, hadd keressék meg a te uradat, hátha az Úrnak lelke ragadta el õt, és letette õt valamelyik hegyen, vagy völgyben. De õ monda: Ne küldjetek.
17 De azok kényszerítették õt egész a megszégyenülésig, és monda: [Hát] küldjetek el! És elküldék az ötven férfiút, de harmadnapig keresvén sem találák meg õt.
18 És mikor visszajöttek õ hozzá, mert Jérikhóban lakott, monda nékik: Nem mondottam-é, hogy ne menjetek el?
19 És mondának a város férfiai Elizeusnak: Ímé e város jó lakóhely volna, a mint uram magad látod; de a vize ártalmas, és a föld gyümölcsét meg nem érleli.
20 És monda: Hozzatok nékem egy új csészét, és tegyetek sót belé. És elhozák néki.
21 Õ pedig kiment a forráshoz, és bele veté a sót, és monda: Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam e vizeket; nem származik ezután azokból halál és idétlen termés.
22 És egészségesekké lõnek a vizek mind e mai napig, Elizeus beszéde szerint, a melyet szólott.
23 Felméne azután onnét Béthelbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, a kik õt csúfolják vala, ezt mondván: Jõjj fel, kopasz, jõjj fel, kopasz!
24 És hátratekintvén és meglátván õket, megátkozá õket az Úr nevében, és az erdõbõl két nõstény medve jövén ki, szétszaggata közülök negyvenkét gyermeket.
25 Onnét azután felment a Kármel hegyére; onnét pedig Samariába tért vissza.
3 Jórám pedig, az Akháb fia kezde uralkodni Izráelen Samariában Josafátnak, a Júda királyának tizennyolczadik esztendejében, és uralkodék tizenkét esztendeig.
2 És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei elõtt, de nem annyira, mint az õ atyja és anyja; mert elrontá a Baál képét, a melyet az õ atyja készíttetett volt.
3 De mindazáltal követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bûneit, a ki vétekbe ejtette volt az Izráelt, és el nem távozék azoktól.
4 És Mésának, a Moáb királyának nagyon sok juha volt, és az Izráel királyának adóban százezer bárány és százezer kos gyapját fizette.
5 De mikor meghalt Akháb, a Moáb királya elszakadt az Izráel királyától.
6 Kiméne azért Jórám király azon a napon Samariából, és megszámlálá az egész Izráelt;
7 És elméne, és külde [követeket] Josafáthoz, Júda királyához, ezt izenvén néki: A Moáb királya elszakadt tõlem; eljösz-é velem a Moáb ellen a hadba? Felele: Felmegyek, úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovam, mint a te lovaid.
8 És monda: Mely úton menjünk fel? Felele: Az Edom pusztájának útján.
9 És elméne az Izráel királya és Júda királya és az Edom királya; és mikor hét napig bolyongtak az úton, nem volt vize sem a tábornak, sem a velök volt barmoknak.
10 Akkor monda az Izráel királya: Jaj, jaj; az Úr [azért] hívta egybe e három királyt, hogy a Moáb kezébe adja õket!
11 És monda Josafát: Nincs itt az Úr prófétái közül egy sem, hogy általa tanácsot kérhetnénk az Úrtól? És felele egy az Izráel királyának szolgái közül, és monda: Itt van Elizeus, a Sáfát fia, a ki Illésnek kezeire vizet tölt vala.
12 És monda Josafát: Nála van az Úrnak beszéde. És alámenének hozzá az Izráel királya és Josafát és az Edom királya.
13 És monda Elizeus az Izráel királyának: Mi közöm van hozzád? Menj a te atyádnak és anyádnak prófétáihoz! És monda néki az Izráel királya: Ne [utasíts el;] mert az Úr gyûjtötte össze ezt a három királyt, hogy a Moáb kezébe adja õket.
14 És monda Elizeus: Él a Seregek Ura, a ki elõtt állok, ha nem nézném Josafátnak, a Júda királyának személyét, [bizony] téged nem néznélek, és rád sem tekintenék;
15 Hozzatok ide egy énekest. És mikor énekelt elõtte az éneklõ, az Úrnak keze lõn õ rajta.
16 És monda: Ezt mondja az Úr: Csináljatok itt és ott e patakon árkokat;
17 Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok sem szelet, sem esõt, és mégis e patak megtelik vízzel, hogy ihattok mind ti, mind a ti nyájatok és barmaitok.
18 Kevés pedig [még] ez az Úr szemei elõtt, hanem a Moábot is kezetekbe adja.
19 És megvesztek minden kulcsos várost és minden szép várost, és minden jótermõ fát kivagdaltok, és minden kútfõt betöltötök, és minden jó szántóföldet behánytok kövekkel.
20 És lõn reggel, a mikor áldozatot szoktak tenni, ímé vizek jõnek vala Edom útjáról, és megtelék a föld vízzel.
21 Mikor pedig meghallotta az egész Moáb, hogy feljöttek a királyok õ ellenök harczolni, egybegyûlének mindnyájan, a kik fegyvert foghattak, és megállottak az õ [tartományuk] határán.
22 És mikor felkeltek reggel, és a nap feljött a vizekre, úgy láták a Moábiták, mintha õ ellenökbe az a víz vereslenék, mint a vér.
23 És mondának: Vér ez! Megvívtak a királyok egymással, és megölte egyik a másikát. Prédára most, Moáb!
24 De mikor az Izráel táborához jutottak, felkeltek az Izráeliták, és megverték a Moábitákat, és azok megfutamodtak elõttök; betörtek hozzájok és leverték Moábot.
25 És városaikat lerontották, és a jó szántóföldekre kiki követ hányt, és elborították azt [kövekkel,] és minden kútfõt behánytak, és minden jótermõ fát kivágtak, úgy hogy csak Kir-Haréset kõfalait hagyták fenn; de körülvevék azt is a parittyások, és lerontották.
26 Látván pedig a Moáb királya, hogy legyõzettetik a viadalban, maga mellé vett hétszáz fegyverfogó férfiút, hogy keresztül törjenek az Edom királyához; de nem bírtak.
27 Akkor vevé az õ elsõszülött fiát, a ki õ helyette uralkodandó volt, és égõáldozatul megáldozá a kõfalon. Mely dolog felett az Izráel népe igen felháborodék, és elmenének onnét, és megtérének az õ földjökbe.
4 És kiálta egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelezõ, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek.
2 Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban? Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó olaj.
3 Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset;
4 És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts [az olajból] mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.
5 És elment õ tõle, és bezárkózott az õ fiaival, azok hordták néki [az edényeket], õ maga pedig csak töltögetett.
6 És mikor megtöltötte az edényeket, monda az õ fiának: Hozz ide még egy edényt. Felele az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj.
7 És elment, és elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hitelezõdet; te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából.
8 És történt ebben az idõben, hogy Elizeus Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, a ki tartóztatá õt, hogy [nála] egyék kenyeret. És lõn, hogy valamikor csak arra járt, betért oda, hogy kenyeret egyék.
9 És monda [az asszony] a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent ember;
10 Csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda.
11 És történt egy napon, hogy oda ment [Elizeus,] és megszállott a felházban, és megpihent ott.
12 És monda Géházinak, az õ szolgájának: Hívd ide azt a Súnemitát. Elõhívá azért azt, és eleibe álla.
13 Megmondotta volt pedig néki: Mondd meg néki: Ímé nagy szorgalmatossággal szolgálsz nékünk, [mit kivánsz], hogy cselekedjem veled? Nincs-é valami mondani valód a király elõtt, vagy a sereg fõvezére elõtt? És monda az: Én az én nemzetségem között [békességgel] lakom.
14 Monda [Elizeus:] Mit lehetne tehát érette tennünk? Felele Géházi: Nincs fia és a férje vén ember.
15 És monda: Hívd ide! És a mikor oda hívta, megállott az ajtóban.
16 És monda [Elizeus:] Esztendõ ilyenkorra fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak!
17 És teherbe esék az asszony és fiat szült abban az idõben, a melyet megmondott volt Elizeus.
18 De mikor megnõtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az õ atyjához, az aratókhoz,
19 És monda az õ atyjának: Jaj fejem, jaj fejem! És monda [az õ atyja] a szolgának: Vidd el õt az anyjához.
20 Ki mikor felvette õt, vivé az õ anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt.
21 És felméne az [asszony], és az Isten emberének ágyára tevé õt, és az [ajtót] bezárván kijöve [onnét.]
22 És elõhívatá az õ férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök.
23 És az monda: Miért mégy õ hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd rám!
24 És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked.
25 És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel hegyére. És mikor meglátá õt az Isten embere távolról, monda Géházinak, az õ szolgájának: Ímé a Súnemita ez!
26 Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tõle, ha békességben van-é mind õ, mind az õ férje, mind az õ gyermeke? Monda az: Békességben!
27 Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az õ lábait; de Géházi oda ment, hogy elûzze õt, az Isten embere azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az õ szíve, és az Úr eltitkolta tõlem, és nem jelentette meg nékem.
28 És monda az: Vajjon én kértem-é fiat az én uramtól? Nemde nem mondám-é néked: Ne csalj meg engemet?
29 És monda [Elizeus] Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálczámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, a ki köszön néked, ne felelj, és az én pálczámat tedd a gyermek arczára.
30 De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé õt.
31 Géházi pedig már elõttök elment volt, és a pálczát a gyermek arczára fekteté, de nem szólott és nem is eszmélt rá [a gyermek.] Azért visszatért eleibe, és megmondá néki, mondván: Nem támadt fel a gyermek.
32 És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az õ ágyán.
33 És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak.
34 És az [ágyra] felhágván, a gyermekre feküdt, és az õ száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste.
35 Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek.
36 Õ pedig szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat.
37 Ki mikor bement, lábához esék, és leborula a földre, és az õ fiát fogván, kiméne.
38 Azután visszament Elizeus Gilgálba. Éhség vala pedig akkor az országban, és a próféták fiai õ vele laknak vala. És monda az õ szolgájának: Tedd fel a nagy fazekat, és fõzz valami fõzeléket a próféták fiainak.
39 Kiméne azért egy a mezõre, hogy paréjt szedjen. És [holmi] vad indákra találván, tele szedé az õ ruháját azokról sártökkel, és mikor hazament, belevagdalta a fazékba fõzeléknek; de nem tudta, hogy mi az?
40 Mikor azután feladták a férfiaknak, hogy egyenek, és õk enni kezdének a fõzelékbõl, felkiáltának és mondának: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem bírták megenni.
41 Õ pedig monda: Hozzatok lisztet. És beleveté azt a fazékba, és monda: Add fel immár a népnek, hadd egyenek. És nem volt [már] semmi rossz a fazékban.
42 Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének elsõ zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az õ ruhájában; de õ monda: Add a népnek, hadd egyenek.
43 Felele az õ szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Õ pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is.
44 És õ eleikbe adá, és evének, és még maradt is belõle, az Úrnak beszéde szerint.