Add parallel Print Page Options

Jótám, Júda királya(A)

27 Jótám huszonöt éves korában lépett trónra, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja Jerúsá volt, Cádók leánya.

Jótám azt tette, amit az Örökkévaló helyesnek tart, ahhoz hasonlóan, ahogy apja, Uzzijjá uralkodott, kivéve, hogy nem ment be az Örökkévaló Templomába — ebben nem követte apját. De Júda népe továbbra is vétkezett. Jótám sokat építkezett: újjáépítette az Örökkévaló Templomának a felső kapuját, megerősítette az Ófel kőfalát, Júda hegyvidékén városokat épített, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat. Hadat viselt az ammoniak királya ellen, és győzelmet aratott. Ezért az ammoniak három éven keresztül évente 100 talentum[a] ezüstöt, 10 000 kór[b] búzát és ugyanennyi árpát vittek adóba Jótámnak.

Így vált Jótám hatalmassá, mivel az Örökkévalónak, Istenének a tetszése szerint élt és uralkodott. Az általa viselt háborúkat és egyéb tetteit feljegyezték az Izráel és Júda Királyainak Könyvében. Jótám huszonöt éves korában lépett trónra, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben, azután meghalt, mint ősei, és Dávid városában temették el. Utána a fia, Áház követte a trónon.

Footnotes

  1. 2 Krónika 27:5 100 talentum Ez kb. 3,6 t.
  2. 2 Krónika 27:5 10 000 kór Ez kb. 22 000 hl. Akkoriban a gabonát űrmértékkel mérték.