Add parallel Print Page Options

22 Dávid ezt mondta: „Ez az Örökkévaló Isten háza! Ez az oltár Izráel égőáldozati oltára!”

Dávid előkészíti a Templom építését

Ezután Dávid elrendelte, hogy gyűjtsék össze Izráel földjéről azokat a lakosokat, akik ott laktak, de nem tartoztak Izráel népéhez. Kiválasztott közülük munkásokat, akiknek azt adta feladatául, hogy a kőbányákban dolgozzanak, és készítsenek faragott kőtömböket a Templom építéséhez. Nagy mennyiségű vasat is szerzett Dávid a Templom kapuihoz, szegek és sarokvasak készítéséhez. Ezen kívül tömérdek bronzot és cédrusgerendát is összegyűjtött. Ez utóbbit a szidóniak és tírusziak nagy mennyiségben szállították Dávidnak.

Dávid ugyanis azt gondolta: „Salamon, a fiam még nagyon fiatal és tapasztalatlan. Az Örökkévalónak pedig olyan hatalmas és gyönyörű Templomot akarok építeni, amelynek dicsősége, híre és szépsége minden mást felülmúl az egész földön! Ezért mindent gondosan elő akarok készíteni.” Így hát Dávid még életében mindent előkészített, és megtervezett.

Azután Dávid hívatta a fiát, Salamont, és megparancsolta neki, hogy építsen Templomot az Örökkévalónak, Izráel Istenének. Azt mondta neki: „Fiam, én akartam Templomot építeni Istenem, az Örökkévaló nevének. De az Örökkévaló szólt hozzám, és ezt mondta: »Dávid, te sokat háborúskodtál, és sok embert megöltél. Nem te fogsz házat építeni az én nevemnek, mert sok ember vérét ontottad a földre a szemem láttára. Fiad fog születni, aki a békesség embere lesz, mert nyugalmat adok neki minden körülötte lévő ellenségétől — ezért Salamon[a] lesz a neve. Az ő idejében békességet és nyugalmat adok Izráelnek. 10 Ő épít házat az én nevemnek, a fiammá lesz, és én pedig apjává leszek. Örökre megerősítem a királyi uralmát Izráel felett.«

11 Így hát, fiam, az Örökkévaló veled lesz, hogy sikeresen felépítsd Istenednek, az Örökkévalónak a Templomát — ahogyan ő kijelentette rólad. 12 Az Örökkévaló adjon neked bölcsességet és értelmet, amikor Izráel fölé állít téged, hogy engedelmeskedj Istened, az Örökkévaló törvényének! 13 Mert ha engedelmeskedsz a rendelkezéseknek és a törvényeknek, amelyeket az Örökkévaló Mózes által parancsolt Izráelnek, és mindent aszerint teszel — akkor leszel sikeres mindenben. Légy bátor és határozott — nem szabad soha félned, és ne engedd, hogy bármi elbizonytalanítson!

14 Látod, sok fáradsággal összegyűjtöttem az Örökkévaló Templomához 100 000 talentum[b] aranyat, 1 000 000 talentum ezüstöt. Ezen fölül olyan rengeteg bronzot és vasat, hogy számát sem tudom. Előkészítettem építőköveket és fagerendákat is — te pedig még gyűjts ezekhez! 15 Bőven vannak mesterembereid is: kőfejtők, kőfaragók, ácsok és sok egyéb mester, akik 16 elkészítik majd a szükséges eszközöket aranyból, ezüstből, bronzból és vasból. Így hát kezdj hozzá, és veled lesz az Örökkévaló!”

17 Dávid megparancsolta Izráel összes vezetőjének, hogy segítsenek a fiának, Salamonnak. 18 Ezt mondta nekik: „Látjátok, Istenetek, az Örökkévaló veletek van! Nézzétek meg: körös-körül minden felől békességet és nyugalmat adott nektek! Az Örökkévaló kezembe adta mindazokat a népeket, akik körülöttünk laknak, és meghódoltak az Örökkévaló előtt, és népe előtt. 19 Most hát teljes szívvel-lélekkel törekedjetek megismerni Isteneteket, az Örökkévalót és az ő akaratát! Kezdjetek hozzá, és építsétek fel az Örökkévaló Isten Templomát! Azután vigyétek oda az Örökkévaló Szövetségládáját és az Istennek szentelt szent eszközöket, abba a Templomba, amely az Örökkévaló nevének épül.”

Footnotes

  1. 1 Krónika 22:9 Salamon Ez a név hasonlít a héber „békesség” szóhoz.
  2. 1 Krónika 22:14 talentum Ókori súlymérték, kb. 36 kg.